t-9 · 10. April 2008, 09:20
Szóval a helyzet komolyságára :) utal a cím, elértünk t-9-hez, vagyis 9 nap van hátra…
Nézzük csak, azok a fránya előrejelzések már nem annyira bíztatóak, melegben már nem reménykedem, de legalább napsütés lehetne, vagyis miket írok én, NAPSÜTÉS LESZ és kész. Ugye…(?)
Annyi apróság van meg és még, hogy nem is tudom, mit írjak meg ebből… alakul, mint púpos gyerek a prés alatt ahogy alakulnia kell, de nagyon érdekes, hogy a Vőlegény lendülete még nem hagyott alább, velem ellentétben, én úgy érzem magam, mint egy maratonfutó, nagyon fáradtan, valahol túl a holtponton, de a katarktikus pillanatokig még/már nem eljutva, azt hiszem, engem már csak a célszalag átszakítása fog igazán feldobni, addig pedig futok, mert futni kell, futni szeretnék, és mert érdemes…
Sokan kérdezik, hogy izgulok-e… Nos, nem igazán, ugyanis még sosem voltam annyira biztos semmiben, mint most abban, hogy szeretnék Feleség lenni. Úgyhogy még csak nem is furcsa ebbe belegondolni, számomra jövő hét szombat nem a változást hozza, hanem a fejlődést… kóstolgatom magamban azt a kifejezést, hogy a Férjem (elvégre két nap múlva már joggal :) nevezhetem így a Zuramat), és kifejezetten tetszik… az eddigi státusz, mint hogy “barátom”, “párom”, “kedvesem”, stb. számomra mindig is megfoghatatlan volt, ezért is alakult úgy, hogy Balázst mindig a Zuramként emlegetem, ez legalább szórakoztató... visszatérve az izgalmakra, természetesen lámpaláz biztos lesz bennem/bennünk, mégis csak rólunk fog szólni egy 50 perces szertartás, az egybegyűltek előtt mindenféle dolgokat kell mondanunk egymásnak, meg ide-oda kell mozogni, szóval a baki lehetősége fennáll. Valamint drukkolok/aggódom, hogy a dolgok ha nem is tökéletesen, de legalább elég jól sikerüljenek… hát ennyi.
— nati
Megjegyzés
Ehhez a cikkhez nem fűzhető megjegyzés!
Elérkeztetek hát életetek legszebb napjához, sokat gondolunk rátok:) már csak pár óra, és mi szívből, sok-sok szeretettel gratulálunk, és vuduzzuk az esőfelhőket, hogy délutánra tűnjenek el:) Várjuk az értékes tapasztalatokat, melyeket remélem, velünk “kezdőkkel” is megosztottok:) Boldog házasságot: marlenka és lippije
— marlenka · Apr 19, 11:17 AM · #